Megérkeztek a Malaguti könnyű és méregerős elektromos terepmotorjai

Elektromos robogó, elektromos motorkerékpár, 2023. 08. 10.

A Malaguti új elektromos terepmotorjait, az XAM két változatát tavaly ősz óta várta türelmetlenül az offroad és krossz iránt lelkesedő motoros közönség. A neves bolognai gyártó ugyanis a tavalyi EICMA kiállításon mutatta be az XAM elektromos endúró modellt, egyúttal azt is bejelentve, hogy rövidesen elkezdődik a sorozatgyártása a kétféle, közúton is használható és a kizárólag off-road típusoknak. A Malaguti XAM első példányai mostanra már legördültek a futószalagról és Magyarországon is elérhetőek az európai bevezetéssel egyidőben.

 

Az elektromos terepmotorok népszerűsége folyamatosan nő hazánkban is. Ennek oka az élményfaktor mellett a technikában keresendő. A villanymotor által hajtott endúró és krossz gépek önsúlya alacsony, emellett a környezetvédelmi szabályoknak köszönhetően olyan terepen is használhatóak, ahová a hagyományos motoroknak tilos behajtaniuk. Üzemeltetési költségük pedig gazdaságos, lényegesen kedvezőbb, mint benzines társaiké, köszönhetően az igen csekély szervizigénynek és a gyakorlatilag forintos nagyságrenddel letudható "tankolásnak". Nem csoda tehát, hogy a gyártók egyre-másra próbálnak javítani az aktuális modelleken, hogy a vásárlói igényekkel lépést tartsanak. A minél kisebb saját tömeg mellett a futómű és a fékek minősége, valamint a villanymotor ereje a fejlesztés fő iránya, a vásárlóknak pedig keresniük kell a számukra megfelelő kompromisszumot jelentő modellt. Ebbe a közegbe érkezett most - mondhatni páros lábbal - a Malaguti két új modellje: a közúton is legális XAM elektromos endúró és az XAM elektromos krosszmotor.

Megérkeztek a várva-várt Malaguti elektromos endúrók.

A testvérmodellek felépítésüket tekintve igen hasonlóak. Elöl 19, hátul 18 hüvelykes küllős kerekeken gurulnak, mindkét keréktárcsán kifejezetten harapós, dupladugattyús féknyergek szorítják a hullámos féktárcsákat. A terep egyenetlenségeinek csillapításáról gáztartályos, állítható előfeszítésű és húzófokozati csillapítású központi rugóstag és erőteljes, állítható előfeszítésű fordított első villák gondoskodnak. Az ülésmagasság 860 mm mindkét kivitel esetén, ám a keskeny felépítés miatt az átlagos magasságú vezetők is stabil talajfogással számolhatnak. A motorok önsúlya hihetetlenül csekély: a krossz verzió mindössze 68 kilogramm menetkészen, a közúton is vezethető modell pedig még kevesebbel, alig 64 kilóval mérlegel. Mindkét Malaguti három fokozatban állítható menteprogrammal rendelkezik, az endúró kivitelben emellett hátrameneti fokozat is van. A lényegi különbséget a hajtás jelenti, a kefe nélküli villanymotorok ereje és a modellek végsebessége a némiképp különböző felhasználáshoz lett igazítva. 

A részletek kidolgozottak, látszódik rajtuk a gondos tervezés és kivitelezés.

A kitűnő futómű, a könnyű felépítés és a hatékony fékrendszer mellett az XAM modellek élményfaktorát a kategóriaelső villanymotorok adják. A közúton is legális XAM  L1e-B elektromos endúró 4 kW-os motorja 45 kilométeres végsebességet tesz lehetővé (elektronikusan korlátozva), így B kategóriás jogosítvánnyal is vezethető. Megjegyzendő, hogy a motor csúcsteljesítménye 4.3 kW, a névleges nyomatéka pedig több, mint 19 Nm, tehát nemigen kell aggódni, ha meredekebb domboldal kerül a motor elé a terepes kalandok hajszolása közben. Ráadásul a "street-legal" homologizációnak köszönhetően a terepmotorozás végeztével közúton lehet vele hazagurulni. Az XAM elektromos krosszmotor kivitel pedig a 11 kW-os csúcsteljesítménye mellett 21 Nm névleges és 58 Nm csúcsnyomatékkal rendelkezik, így a végsebessége 80 km/h. Ez a marcona erő, párosítva a csekény önsúllyal és a masszív futóművekkel igen komoly terepképességet tesz lehetővé, mely a terepakadályok nehézségével párhuzamosan egyre szélesebb mosolyra készteti azt, aki ezen a különleges motoron ül éppen. A Malaguti elektromos újdonságait most megnézheted és kipróbálhatod a forgalmazónál, az ADVESmoto budapesti bemutatótermében.

Állítható előfeszítésű fejreállított első villák, állítható előfeszítésű és csillapítású, gáztartályos központi rugóstag, elöl-hátul kétdugattyús féknyereg, hullámos féktárcsákkal -az XAM-mel még a móka is komoly.



Cimkék:malaguti, xam, elektromos terepmotor, elektromos krosszmotor, elektromos endúró, krossz, krosszmotor, enduro, endúró, terepmotor

Hozzászólás

Webáruház értékelés

ksr.hu

Kosárba

Kosárba helyezve

Betöltés...

...
Hiba

Sikertelen művelet

Ismeretlen hiba, kérjük, próbálja újra.
Ne maradj le legfrissebb híreinkről!
Popup