Beszámoló az 5. Elektromos Motoros Találkozó eseményeiről

Elektromos robogó, elektromos motorkerékpár, 2023. 06. 06.

Ismét nagy sikerrel került megrendezésre az Elektromos Motoros Találkozó és Családi Nap, a sorban immár az ötödik alkalommal. A budapesti Aktív Parkba e-motorokkal, e-robogókkal és benzines vasakkal is érkeztek szép számban a látogatók az egésznapos rendezvényre. A kiállított motorok mellett tesztvezetésre is volt lehetőség, de nem maradt el a pályamotorozás az elektromos kétkerekűekkel és az e-motoros ügyességi verseny sem. 
Teljes bejegyzés 


A korábbi évek gyakorlatától eltérően a rendező ADVES.moto tavaly óta félévente tartja az egy nyomon haladó elektromos járművek, tehát az e-motorok, e-robogók, kerékpárok és rollerek találkozóját, hiszen folyamatosan gyarapodik az ilyen járműveket használók tábora. A látogatói kör szélesedése jól mutatja, hogy a motoros - és az autós - társadalom egyre nagyobb része érdeklődik az elektromos hajtású kétkerekűek iránt, akár fő, akár második közlekedési eszközként tekintve azokra. Mivel az 5. Elektromos Motoros Találkozó és Családi Napon több gyártó is jelen volt, így mindenki megtalálhatta a külső, a hatótáv, az erő, vagy egyéb szempontok szerint neki való elektromos kétkerekűt. A felmerülő általános, vagy éppen modellspecifikus technikai kérdésekre a kiállítók felkészült képviselői válaszoltak. 


Az egyik legfontosabb kiállító kétségkívül a NIU Magyarország volt, aki a világ piacvezető járműgyártója az e-mobilitás kétkerekű szegmensében. A NIU okosrobogói magas műszaki színvonaluk, erejük, kitűnő hatótávjuk és komplex, jól használható telefonalkalmazásuk révén egyre többeknél váltják ki a benzines járművek, vagy éppen a tömegközlekedés használatát a mindennapi közlekedésben. Akik még sosem ültek elektromos robogón, azok most megtapasztalhatták azt is, hogy milyen egy NIU MQi GT EVO nyergében rezgés - és zajmentesen suhanni - 110 kilométer/órával.




A Motron Magyarország elektromos kétkerekűi is nagy sikert arattak. A hölgyek körében a retro külsejű Motron Cubertino hódított. A  formás motort régies, szép vonalai, stabil műszaki alapjai, nagy kerekei és B kategóriás jogosítvánnyal vezethetősége mindig a figyelem középpontjába helyezi. Az ügyességi verseny és a gokartpálya sztárja pedig - mint gyakorlatilag minden alkalommal - a Motron Vizion volt. Kompakt mérete a kitűnő ergonómiának köszönhetően magasabb vezetőknek is  kényelmes. A Vizion jól irányítható, sportos, remek fékkel és futóművekkel, a 3700W-os villanymotor ereje pedig több, mint meggyőző. Nem csoda, hogy rá vártak a legtöbben, hogy kipróbálhassák, volt, aki miután leszállt róla, egyből a vásárlásról beszélt a képviselettel.



A Motron Magyarország a benzines motorjait is kiállította. Az egyik legnépszerűbb modelljük, az X-Nord Touring egy gleccserfehér példányát a rendezvény alkalmával vehette át a boldog tulajdonos.



A patinás olasz gyártó, a Malaguti standja is népszerű volt. Amellett, hogy a rendezvényen gazdára talált egy másik túraendúró is, a Malaguti Dune 125, a legtöbben a bolognai gyártó városi gépére, a Spectre 125 GP -re voltak kíváncsiak. Mivel tesztmotort is vitt a kiállító, így az érdeklődők személyesen győződhettek meg róla, milyen kitűnő lett a Malaguti városi újdonsága. Emellett a modern formatervű, fiatalos Drakon 125 naked bike volt a Malaguti tesztmotorok közül a másik, amit gyakorlatilag egymásnak adtak át az érdeklődők.



Szintén a benzines vasakat képviselte a Brixton Magyarország. A klasszikus motorok specialistájaként elhíresült gyártó különleges gépeit rengetegen megcsodálták. A tesztflotta része volt a zászlóshajó is, a Brixton Cromwell 1200. Noha a forgalmazó képviselője nem győzte felsorolni a technikai csemegéket - Kayaba lengéscsillapítók, Mahle dugattyúk, Nissin fékek, Bosch 9.2 ABS, Pirelli gumik - a motor formaterve és kidolgozottsága gyakran elvonta a hallgatóság figyelmét. Akik pedig vállalták, hogy elviszik egy próbaútra ezt a formás nyomatékgyárat, azok kivétel nélkül annyit tudtak mondani visszaérkezés után: "Húha, hát ez elképesztő!"



A nagysikerű rendezvény késő este zárult, mindenki rengeteg új élménnyel tért haza - voltak, akik pedig új motorral is. A következő, sorban a 6. Elektromos Motoros Találkozó és Családi Nap várhatóan októberben kerül megrendezésre. Aki nem szeretne addig várni, az megnézheti, kipróbálhatja a fenti motorokat az importőr ADVES.moto budapesti telephelyén.

Megnézem a fotógalériát.

Cimkék:elektomos motor, motoros találkozó, elektromos motoros találkozó, elektromos robogó, niu, niu robogó, motron, családi nap, aktív park, niu, malaguti, motron, brixton

Hozzászólás

Webáruház értékelés

ksr.hu

Kosárba

Kosárba helyezve

Betöltés...

...
Hiba

Sikertelen művelet

Ismeretlen hiba, kérjük, próbálja újra.
Ne maradj le legfrissebb híreinkről!
Popup