KSR MOTO TTX teszt - avagy tapasztalatok pár száz km után

Egy ideje már nézegettük egymást. Hol a garázsba bújva figyelte őfehérsége, hogy mikor jövök, hol szemrehányóan tekintett rám, amikor ki kellett gurítani megmutatni az érdeklődőknek. Hiába… ő  n(s)em akarta, hogy másik gazdája legyen. Ő itt szeretett volna maradni az importőri betongyepen – gondos és szerető környezetben és kezekben.

Sokat gondolkoztam azon, hogy jó lenne ismét motor nyergébe pattanni, de csak illúzió és hiú ábránd maradt mindez az utóbbi években. Aztán pár hónapja elkezdtem dolgozni a KSR MOTO, a NIU, a Brixton, a SUR-RON, és a Lambretta márkák magyarországi importőrénél, akivel néhány közös élmény, pár közös hobbi, és közös érdeklődési és tiszteletkörök után kerültünk munkatársi kapcsolatba. Motorkerékpárok forgalmazása: hmm… gondoltam, kecskét a káposztaföld közelébe engedni? 14 éves koromtól kezdve motoroztam, egészen 34-ig, a motorbalesetem beköveztéig. Ezután jött a szokásos férfisors, feleség, család és néhány gyermek, s már le is került a motorozás a napirendemről. De most, a munkahely váltás küszöbén állva, feléledt bennem az évek óta szunnyadó szikra. Mit szikra? Lobogó tűz! Zsigereimben éreztem, hogy egy volt motorost motorkerékpárok közelébe engedni nem kicsi „kísértés”. Teltek a hetek, én pedig egyre jobban éreztem magam új munkakörömben, miközben semleges közönnyel bontogattam ki az elektromos robogókat dobozaikból, majd egy minimális összeszerelés és beállítás, valamint próba után átadtuk munkatársammal a tesztelőknek és a későbbi tulajdonosaiknak álmaik vágyának tárgyát. Ám egyszer csak megváltozott bennem valami, s mint jófajta hárslevelű a fahordóban, úgy érlelődött bennem a gondolat: kell nekem is egy elektromos robogó. Rövid, tétova és kósza gondolatok után az ár/érték arány, a megjelenés és a vezetési élmény „háromfontosság”, egyértelmű irányt mutatott árammal átitatott vérem motoros vénáiban: nekem egy elektromos KSR MOTO TTX kell!

Ebből a modellünkből fekete és fehér színű változat egyaránt rendelkezésre állt raktárunkban. Nekem egyértelműen a fehér tetszett jobban, de volt egy kis gond. Egyrészt, ha döntök végre egy anyagilag jelentős beruházásról, akkor utána lehetőleg azonnal kell az a bizonyos „tárgy”, vagy dolog. Másrészről viszont ez a „dolog”, - a TTX fehér változata, - szóban le lett foglalva előzőleg egy Úriember számára, aki – jó ízléséről tévén tanúbizonyságot – szintúgy beleszeretett a motorba, mint én. Teltek a napok, s én gondolatban már ezzel jártam be dolgozni, de már elvitt engem piacra, postára, bankba, de még az anyósomhoz is.  Egyértelműen a budapesti dugók és az autóm magas fogyasztásának kompenzálása végett szerettem volna autóról motorra nyergelni, nem beszélve fehér lopakodóm meglepően magas  vezetési élményfaktoráról, melyre az együtt töltött hetek alatt derült fény. Úgy nyelte el a budapesti utak kátyúit, mint egy nagytestű robogó, amibe valószínűleg belejátszik hátsó gázos lengéscsillapítója is.

Egyenesfutása példás, első-hátsó tárcsaféke magabiztosan teszi a dolgát, s bár elég csak az egyik féket húzni CBS rendszere miatt, én azért mindkettőt egyszerre használom, hogy egyformán kopjanak.

Ejtenem kell pár szót a külsejéről is, mert van mit csodálni eme fehér gyöngyszemen. Több motoros megnézte már távolabbról és közelebbről egyaránt és néhányan rá is kérdeztek, hogy van-e köze eme elektromos jószágnak a KTM nevű közismert céghez, mivel stílusjegyeiben, színeiben, modern és áramvonalas formájában igen hasonlít nagynevű rokonához. Magamat kihúzva válaszoltam, igen van köze hozzá, mondhatni unokatestvérek, ráadásul ugyanaz a mérnök tervezi mindkét cég termékeit. Gyakran megakad a szemem, és el is időz a TTX bizonyos részletein. Például az egyik korábbi Yamaha R1 tekintetű, de annál finomabban kimunkált hátsó lámpákon,

a rugóforma narancs hátsó lábtartón, mely önmagában megérdemelne egy „motorkerékpárhátsólábtartó” verseny szépségdíjat.

De szívesen nézem az ezüstös-narancs színű csavarvédő burkolatok táncát a hófehér karosszérián,

vagy az igényesen visszaperemezett anyacsavarvédő tölcsért a tengelyvégeken.

A gyakorlat azt mutatja, hogy a félig utcai, félig terepgumik a szemet gyönyörködtető könnyűfém felniken szépen elvezetik az esővizet, a kellő tapadás megtartása mellett.

Pár hét és párszáz kilométer után nagyon elégedett vagyok  fehér „amperparipámmal”. Remélem sok közös - és a rendkívüli szervizlátogatásoktól mentes - élményekben lesz részünk. Rajtam nem fog múlni…