Trendek és jövőkép a benzines és elektromos járművek piacán
Az e-mobilitás iránti kereslet és igény világszerte növekszik. A korábban elmaradottabb térségek elkezdtek műszaki fejlesztésekkel, szorgalommal, mérnöki munkával „edzeni” a jobb „köridőre”. A fentiekből látható, hogy a járműiparban és a közlekedésben egy technológiaváltás elején vagyunk. Az alábbiakban felvázoljuk az elektromos közlekedés jelenét és jövőjét, a gazdasági világváltozások kontextusába ágyazva.
Tarts velünk, és tudd meg, hogy valóban leáldozott-e a benzines motorok korszakának vagy még mindig túl korán temetjük őket? Miért tűnik úgy, mintha Európa saját maga lassítaná le a járműiparát, miközben a világ többi része padlógázzal halad előre? Mi áll valójában a 2025-ös európai és magyar motoreladási statisztikák mögött, és miért félrevezetőek az első ránézésre „rossz” számok? Kinek jelent valódi előnyt az elektromos motorra váltás és kinek marad inkább érzelmi kérdés a benzines technika? Mire készül a NIU 2026-ra, és miért gondolják sokan úgy, hogy az elektromos kétkerekűeknél még csak most kezdődik az igazi áttörés?
Bevezető
A Rewind 2025 alkalmazás keretében a NIU lehetőséget biztosított minden NIU tulajdonosnak, hogy visszatekintsen az elmúlt évére. Megnézhettük a saját személyes statisztikáinkat, eredményeinket és betekintést nyerhettünk ennek a hatásaira, következményeire. Viszont mivel a NIU Club egy hatalmas közösség, ezért az egyéni sikerek mögött látnunk kell a saját teljesítményünk helyét és értékét globálisan is. Értékeink és teljesítményünk vizsgálatához ismerjük meg, hogy milyen környezetben és helyzetben voltunk 2025-ben. Hol tartunk most és mi várható a 2026-os évünkben.
Környezetismeret és történelem
Elmondhatjuk, hogy a változások korát éljük. Ez a történelem minden időpontjára igaz volt, de most exponenciálisan felgyorsul ez a fejlődés, növekedés. Ráadásul napjainkban a különböző szakterületek robbanásszerű fejlődése nem különül el egymástól sem időben, sem térben, hanem egyszerre, egymással párhuzamosan mennek végbe az átalakulási folyamatok. Ez minden szakmát és ezáltal mindenkit erős kihívások elé állít, mert az eddig egyértelműnek mondott összefüggések is egyre összetettebbé, néha már megérthetetlenné válnak.
Azt mondják, hogy a Római Birodalmat az úthálózata tette naggyá. Ez áttételesen igaz, de közvetlenül nem az utak minősége, hanem a felgyorsult személy- és áruforgalom volt a gazdasági növekedés kiváltója. Szintén jó példa a gazdasági növekedésre a repülés megjelenése, a gyorsvasúthálózat elterjedése, a német gyorsforgalmi úthálózat vagy a gyorsabb hajózás által kiváltott gazdasági fellendülés is. Ellenpéldákat is láttunk, amikor valamilyen ideológiai sebességkorlátozással vagy félreértelmezett klímavédelmi korlátozó intézkedésekkel komplett gazdasági környezetek és iparágak mentek tönkre vagy maradtak le a történelem versenyében. Tehát látható, hogy közlekedésünk sebessége és a gazdaságunk versenyképessége erős párhuzamban van és oda-vissza hat egymásra.

Járműipari szakkiállítások Európában 2025-ben
Napjainkban láthatjuk, hogy ezt az összefüggést egyre több gazdasági térségben megértették és elkezdték alkalmazni is, ami már a korábbi piacvezetőknek is éles versenyhelyzetet hozott. A korábban elmaradott térségek elkezdtek műszaki fejlesztésekkel, szorgalommal, mérnöki munkával „edzeni” a jobb „köridőre”, amíg az eddig leggyorsabbak jogszabályokkal, korlátozóintézkedésekkel, szankciókkal próbálják akadályozni a gyorsulást, amivel már nem bírják tartani a tempót. A közgazdasági gondolkozásban is megjelenik ez a különbség, amit az EICMA motoros kiállításon a kínai vezetőtől hallottunk, miszerint: „Európában úgy gondolják, hogy a nagy hal elkapja és megeszi a kishalat, de szerintünk ez lehetetlen, mivel a természetben a gyors eszi meg a lassút”.
Szintén jól szemlélteti a közlekedés mai állapotát az a beszélgetésünk, ami a német ICE gyorsvasúton hangzott el egy másik járműipari kiállításra utazva a német házigazdánkkal és a kínai beszállítónkkal. A német elnézést kért a Deutsche Bahn állapotáért. Elmondása szerint az elmúlt tíz évben nagyot hanyatlott a német vasút állapota és színvonala. Én eközben magyarként csodálkoztam, hogy 280-nal megy a vonat. A kínai beszállító némi iróniával, de alázattal úgy fogalmazott, hogy azért szeret Európába utazni, mert olyan nosztalgikus érzés fogja el, mintha megelevenedne a közlekedési múzeum. Értettem a viccet, de mivel 35 éve az európai és főleg a német járműiparban tevékenykedem, éreztem a mögöttes üzenetet is, és elég rosszul esett. Korábban nagy német járműgyártó vállalatoknál jobb időket is megélve, nem volt kellemes érzés ezt hallani. Az egyeztető tárgyalásokon tanulságos volt, hogy a világ másik felén miként látják műszaki, gazdasági, politikai, kulturális és egyéb szempontokból a jelenlegi helyzetet. Hallottunk meglepő összefüggéseket, érdekes statisztikákat és kemény tényadatokat is. Elhangzottak különböző kínai tervek és forgatókönyvek a közeljövőre nézve is. A végére alázatosabbak lettünk…

Járműipari technológiaváltások
A fentiekből látható, hogy a járműiparban és a közlekedésben egy technológiaváltás elején vagyunk. A korábbi járműipari bummok is a világ erőviszonyainak komoly átrendeződésével jártak. Háborúk robbantak ki, határokat rajzoltak át, országok szűntek meg és új országokat találtak ki. Az előző technikai szint haszonélvezői lassítani, míg az új technológiák fejlesztői gyorsítani kívánták a fájdalmas átmenetet. Mire is gondolok: a lovaglás és az állati erővel vont eszközök elterjedésekor sem mindenki jutott hozzá a technológiához. A bátrabbak, akik mertek újítani, azok könnyebb keresethez, nagyobb bevételhez jutottak, mint aki félt a lovaglástól és megpróbált a veszélyekkel riogatni. Aztán az első belsőégésű postakocsi megjelenésekor a francia postánál pont a lótartók és lótenyésztők szövetsége próbálta ellehetetleníteni a gépészeket, bizonyítva a különböző motorok életképtelenségét, veszélyeit. Ma sem történik másképp.
Olaj vagy villany?
Megtapasztaltuk a belső égésű gépek életminőségünkre gyakorolt jótékony hatását. Ez a hajtásmód a legutóbbi századunkat gyökeresen megváltoztatta. Közlekedésünk (gazdaságunk, világunk) felgyorsult, meghódítottuk a földet, a vizet, a levegőt és eljutottunk a világegyetem kapujába. Természetesen megjelentek a „káros” mellékhatások is. A belső égésű hajtásláncokat és a kőolaj-, valamint földgázalapú technológiát az elmúlt 100-120 esztendőben alaposan kimaxoltuk. Párhuzamosan, folyamatosan jelennek meg az „alternatív” hajtási technológiák is, és ezek között már nem csak kiforratlan fejlesztések vannak, hanem életképes modellek is. Viszont korábban soha ekkora függősége nem alakult ki az emberiségnek egy adott technológiától. A teljes gazdaságunk erre épül. Nem csoda, hogy fájdalmas továbblépni, de az új műszaki lépcsőfok termékei már a piacon vannak. Több alternatív hajtástechnológia közül ma úgy tűnik, hogy az elektromos hajtás a jövő technológiája. Persze nem a végleges, de most ez következik. Viszont mivel az elmúlt évszázadban minden az olaj- és a földgáziparra épült, a függőségünk nem teszi lehetővé a zökkenőmentes átállást.

A technológiaváltás tendenciái
A járműipari hajtásláncok elektromos átállásában több tendenciát is megfigyelhettünk:
- Egyrészről, ahogy várható volt, az elektromos autók és motorok elterjedésével, valamelyest csökkent a gyártási költség, így a vásárló alacsonyabb árakkal találkozik a piacon. Ezzel szemben a belső égésű motorok ára jelentősen megemelkedett(köszönhetően a jogszabályi szigorításoknak való megfelelési kényszernek és a téves feltételezésre épülő klímapolitikának.) Így nem az elektromos autók lettek olcsóbbak a belső égésűekhez viszonyítva, hanem a benzines és a dízel autók drágultak az új technikához. A végeredmény ugyanaz: lecsökkent, részben eltűnt az árkülönbözet.
- Másrészről az autók piacán az új elektromos hajtás a prémium szegmensben jelent meg először és csak azután vált elérhetővé a középkategóriában, majd az alsó járműosztályokban (piac lefölözése). A motorkerékpárok esetében ezzel ellentétben a segédmotoros, majd az A1-es (125-ös) motorok piacát hódította meg az elektromos mobilitás, majd innen megy fel a magasabb kategóriákba. Így az autókkal ellentétben, az elektromos robogók már megvásárláskor is olcsóbbak, mint a hasonló kategóriájú új benzines EURO 5+-os motorok.
A motorozás tekintetében a hagyományos benzines robogók egyetlen előnye az a felhasználási mód maradt, amikor valakinek rendszeresen nagy távolságokat kell megtennie gyorsforgalmi úthálózaton. Túrázásra még érdemes átgondolni, hogy benzines vagy elektromos robogót válassz, de aki napi 300-400 km-nél kevesebbet ingázik, annak már nincs racionális műszaki érve a hagyományos technika mellett. Persze az érzelmi és hagyományőrzési indokokat tiszteletben tartva. Mivel az új elektromos robogók a hasonló tudású benzineseknél olcsóbbak, gyorsabbak, gazdaságosabb az üzemeltetésük, nincs helyi károsanyag kibocsátásuk, halkabbak, tisztábbak, környezetbarátabbak, könnyebben vezethetők, így egy mindenki számára elérhető közlekedési eszköz jött létre, ami ráadásul nagyobb élményt is nyújt. Nem csoda a népszerűsége világszerte.
Ami a 2025-ös európai és magyar motoreladási statisztikák mögött van
Az e-mobilitás iránti kereslet és igény világszerte növekszik. Európában közel 50%-kal növekedett 2025-ben a kereslet az elektromos hajtású közlekedési eszközök iránt. Magyarországon elektromos személyautóból több mint 11 ezer példány talált gazdára a múlt évben, ami rekordnak számít és közel 30%-os emelkedés a 2024-es eladási adatokhoz viszonyítva. Az európai járműpiacon már 2025 első félévében átlépte a bűvös egymillió darabot az eladott új elektromos autók száma, de Skandináviában már szinte alig regisztrálnak új belsőégésű autókat.
A motorozás piacán valamivel összetettebb a helyzet. A magyarországi motoros társadalom kettészakadt. A sport- és a hobbimotorosok körében még igen alacsony az elektromos motorok részaránya. Bár menetteljesítményben az elektromosok már nagyrészt lekörözik a hagyományos technikát (végsebesség kivételével), de aki a megszokott élményt keresi, annak egy elektromos nem tudja megadni a jól ismert élménycsomagot. Aki a motorozásban a szerelést, a vibrációt, a szagokat, a gépzajt, a füstöt, a gépészetet szereti, azt nem tudja kielégíteni egy elektromos motor. Viszont teljesen új és más élményekről marad le, aki nem hajlandó kipróbálni sem az elektromos motorok nyújtotta élményt.
A hobbi- és a sportmotorosok mellett a másik közösség, aki a motorra közlekedési eszközként tekint. Ebben a társadalmi rétegben nem kell érvelni, mert már szinte fel sem merül alternatívaként a benzines gép új motor vásárlásakor. Sőt, a tartóssági tapasztalatok miatt már a használtpiacon is egyre gyakrabban választanak elektromos hajtású robogót vagy motort a vásárlók.
A fent leírt irányvonalak alapján úgy gondolhatnánk, hogy ezennel hátra is dőlhetünk, de nem ilyen egyszerű a helyzet. Figyelembe kell vennünk az előbb leírt szabályozói környezetet is. Európa a túlszabályozottságának köszönhetően sereghajtó lett a technológiai fejlesztés sebességében, és szerintem mi magyarok vagyunk az EU leginkább bürokratikus állama. A motorkerékpár-piac tekintetében az EU-csatlakozásunkat követően lett némi hasonlóság, de több a különbség a közös piachoz képest. A hazai motorpiac szereplői hatalmas hendikeppel indulnak versenybe az EU többi piacához képest, ami látszik a statisztikákon és a hazai motorkerékpár-állományon is.
Az elektromos motorok piaca világszerte tágul Európa kivételével. Ennek okai a szabályozói környezetben és közigazgatásban keresendők. 2025 egy speciális év volt. Az EU klímavédelmi szabályozása alapján az EURO 5-ös elektromos motorok már 2025. január elseje után nem minősültek környezetkímélő gépjárműnek, így a forgalomba helyezésüket is betiltották. Ezért 2024 év végén rengeteg jármű került kényszer-forgalombahelyezésre, és z torzította a statisztikát. Ráadásul az EURO 5+-os típusjóváhagyások is igen lassan mentek át a közigazgatás útvesztőjén, így az első félévben a jogi akadályok miatt nem volt érdemi eladás. Ennek köszönhető, hogy aki csak a statisztikából szeretné megérteni a piac működését, az hibás következtetésre juthat. Arról nem is beszélek, amikor ezekből a trendekből hoznak döntéseket, a piac alaposabb ismerete nélkül.
Magyarországon az eladott új elektromos robogók több mint fele NIU, és több mint negyede BMW. Így ez a két márka uralja az elektromos piacot már évek óta. A NIU Európában és világszinten is a piacvezető elektromos robogó gyártó. A NIU annak ellenére megtartotta európai piaci elsőbbségét, hogy az elmúlt két évben saját, gyári importőri hálózatot épített ki Európában. Korábban közel egy évtizedig a KSR-Group Ausztria látta el az öreg kontinenst korszerű NIU elektromos robogókkal. Ezeknek köszönhetően a NIU eladásaiban látható visszaesés kizárólag Európára volt igaz, de a piacvezető helyzetét itt is meg tudta őrizni. A NIU világszintű eladási adatai ennek ellenére nagyot növekedtek.
Mi várható 2026-ban a NIU elektromos motorok piacán?
A milánói EICMA 2025-ös motorkiállításán a NIU bemutatta a 2026-os modellpalettájának gerincét és a fejlesztési irányokat is. A NIU sajtótájékoztatásából magabiztosság sugárzott. Minden jel arra utal, hogy folytatódik a sikerszéria, mert a feltételek adottak hozzá. A bemutatott NIU modellpaletta letisztult, és a 2025-ben bevezetett, valamint azóta piacvezetővé vált modellek alkotják, a második félévtől kiegészülve néhány új és nagyon várt modell-lel. Ezen felül bejelentették a nyitást további járműszegmensek irányába. Ilyen például a 2026 második negyedévében érkező városi mopedautó vagy az elektromos quad. Szintén érkezik egy erősebb, A1-es kategóriába tartozó, rendszámozható terepmotor is NIU XQi 500 néven.
Ai és SMART fejlesztések
A NIU a vadonatúj modelleken kívül bejelentett rengeteg új fejlesztést is, melyek a kényelmet, megbízhatóságot, komfortot, biztonságot érintik.
A teljesség igénye nélkül néhány újdonság 2026-ból:
- Google on Board navigáció a műszerfalon
- Apple Wallet motorindítási funkció
- Új akkumulátor és töltési technológiák
- Továbbfejlesztett motorok
- Több hasznos AI-optimalizáció
- Kereskedői hálózatot érintő újdonságok
- Gazdaságosabb hajtásláncok, nagyobb teljesítmény és hatótáv
- …és lesz még néhány bejelentés is 2026-ban
Összefoglalás
Az elektromobilitás rajongóinak jó hír, hogy minden adott az eredményes 2026-os évhez. A vis-major, azaz előre nem számítható eseményeket és a szabályozó környezet hirtelen változását leszámítva mindenki rekordévre készül. Tapasztald meg Te is, szeretettel várunk egy ingyenes NIU-tesztvezetésen! Próbáld ki, szeress bele, csatlakozz a NIU klubhoz és védd te is a természetet
@advesmoto




