A Lambretta sztori [V] - Régen és ma

Lambretta, és klasszikus robogók, 2020. 04. 30.

20:35: mindenki a rádióhoz tapad, hiszen pontosan ekkor kerül bemutatásra a RAI összes csatornáján a Lambretta, amire az elején úgy tekintettek, mint a „nép autójára”.

Bemondták, hogy hamarosan érkezik a kétütemű 125 cm3-s motor, három sebességváltóval, kis átmérőjű, de vastag kerekekkel, amelyek rugós felfüggesztést kapnak, hogy a maximális védelmet nyújtsák a motorosoknak. Továbbá jó minőségű vázzal (Innocenti specialitásából: csövekből), fékekkel, a gyújtás pedig mágneses lendkerékkel történik majd, ami felkapcsolja elől is és hátul is a lámpákat. Ez a motor, amit Lambrettának hívnak, hiszen a Lambrate folyó partja mellett gyártják. Két embert is tud majd vinni a hátán, akár 70 km/h óra sebességgel, 2 liter fogyasztás mellett. Az ára sem túl magas, éppen hogy több, mint egy motoros kerékpárnak: körülbelül egy gyárban dolgozó munkás két-három havi bére volt.

Elkezdtek gyártani háromkerekű Lambrettákat is. Ebből látszik, hogy az Innocenti gyár fejlődésre képes volt.

A Lambretta megálmodja Bruno Ferrario volt. A világháború közben munkanélkülivé vált, de felkérték őt egy új projektre. Szükség volt ugyanis a háború után valami egyszerű járműre, hogy a dolgozók munkába tudjanak menni. Innocenti 400 millió lírát fektetett ebbe az ötletbe. Bruno Róma utcáit járta, hogy ihletet nyerjen. Több emberrel is összedolgozott – többek között egy nagy motorossal is – és végül bemutatta a terveket egy 125 cm3-s motorról, amit Innocenti nagyon lelkesen fogadott. 1944-től már hivatalosan is Bruno lett a vezetője ennek a projektnek. 1946 júliusában már egy komoly csapattal utazott Milánóba, hogy megtervezzék és előkészítsék a motort. 1947 októberében pedig elkészültek az első Lambretták, szám szerint 12, de hamarosan milliószámra gyártották őket. Bruno Ferrario 1971-ben ment nyugdíjba.

Indiai delegáció a Lambrettánál

A gyártás 1997-ben megszűnt, majd 20 évvel később, 1917-ben indult újra a V-Special modellekkel. A művészet szerelmesei csodálják a szemtelenül jóképű Lambrettát. Nem csoda, hiszen ma, 73 évvel az első Lambretta bemutatás után, a formája még mindig ellenállhatatlan. A motorkerékpár összeszerelése direkt oly módon van kialakítva, hogy minden panel könnyen cserélhető legyen, így mindenki saját stílusa szerint szabhatja testre. Válassz te is a Lambrettáink közül és keresd meg a számodri leginkább egyedi kivitelezéseket.

________________________________________________________________________________

Még több érdekességgel jövünk hétről-hétre. Ne maradj le róluk! Kövess minket FacebookonInstagramon és YouTubeon.


Hozzászólás

Webáruház értékelés

ksr.hu

Kosárba

Kosárba helyezve

Betöltés...

...
Hiba

Sikertelen művelet

Ismeretlen hiba, kérjük, próbálja újra.
Ne maradj le legfrissebb híreinkről!
Popup