NIU EICMA 2019 sajtótájékoztató

Elektromos robogó, elektromos motorkerékpár, 2019. 12. 20.

A NIU a 2019-es EICMA sajtótájékoztatóján egy visszatekintéssel kezdett. Emlékeztettek minket, hogy 2015-ben, amikor először voltak az EICMA-n, még 4 emberrel mentek ki, és mindösszesen 30-35 négyzetméternyi helyet kaptak. Azóta eltelt négy év, és a NIU minden évben mikor részt vett az eseményen, akkor folyamatosan egyre bővültek, egész addig, amíg elérték a jelenlegi szintet, ami 260 négyzetméter és 30 csapattag.

Az e-mobilitás a megoldás városi közlekedésben. Az egyre nagyobb zsúfoltsággal küszködő városokban a legjobb megoldás a forgalmi dugók elkerülésére az, hogy kétkerekűekre kell áttérni. Az a tapasztalat, hogy a fiatalok egyre kevésbé akarnak ráülni olyan járművekre, amelyeke káros anyagot bocsátanak ki. A tömegközlekedés erre is egyfajta megoldást nyújt, a felnövekvő generáció már szívesebben használja ezt is ahelyett, hogy a dugóban üljön egyedül egy autót vezetve és égesse a sok benzint, ezzel is szennyezve a környezetet. Másik lehetőség a villanymotor. A NIU szeretett volna valami újat alkotni, ezért is alkotta meg a Smart Urban Mobility-t, ami egy okos megoldást kínál az elektromos városi közlekedésben.

2015 óta már 800.000. scooter-t adott el a NIU, amelyek jelenleg 34 országban teszik köreiket, és már 3,9 milliárd kilométert futottak. Ezt onnan tudják egész pontosan megmondani, hogy minden 15. másodpercben egy website-on frissülnek az adatok, amelyeket a motorok küldenek el. A https://www.niufleet.com/en/ oldalon pontosan látni, hogy a sharing rendszerben lévő motorok hány kilométert tettek eddig meg, a mai napon hányan utaztak velük, hány kilogramm széndioxid kibocsátástól óvtak meg és hány liter benzinnel fogyott kevesebb így.

NIU Fleet

Ezeket az adatokat még arra is használják, hogy folyamatosan tudjanak fejlődni is. Látják, hogy mik a trendek, egy áltagos felhasználó hol és mennyit megy egy nap, mikor töltik az akksikat, milyen sebességgel mennek, így minden felhasználóra tudnak személyre szabott NIU-t gyártani. Van, aki azt szereti, ha nagyobb a gyorsulás, van akinek  a végsebesség számít, de van, aki csak elmegy nyugodtan 25 km/h-val és a lényeg, hogy minél messzebbre jusson. Ezeket a statisztikákat természetesen te magad is látod a saját készülékeden. Nem elég, hogy saját statisztikákat látsz folyamatosan, amivel a saját vezetési stílusodat is tudod elemezni és visszanézni, hanem a néhány havonta megjelenő frissítéseket is egy gombnyomással meg tudod tenni, legyen bármekkora távolság közted és a NIU-d között.

Azt vették észre, hogy a 3 legfontosabb fejlesztési terület, amelyek a felhasználóknak lényegesek az a hatótáv, a kinézet és az intelligencia - amit a NIU hordoz magában. Minden elektromos járműnél az első kérdés a hatótáv szokott lenni, legyen szó 2- vagy 4kerekűeről. A NIU intelligens robogók BMS rendszere (Battery Management System) már úgy van kialakítva, hogy nagyon energiahatékony legyen és az akkucellák teljesítménye is már magas. Nagy kapacitással rendelkeznek, így ez nagyobb távolságot eredményez. Az NQiGT és az NQiPro gyorstöltővel is fel vannak szerelve. Az akkumulátorok méretükből és elhelyezésükből adódóan egyszerűen kivehetőek és tölthetőek. Természetesen behelyezve is ugyanúgy tölthetőek.

MQiGT data

A most debütáló MQiGT egy úgynevezett dupla akkumulátorral van felszerelve, ami így 20-25 kilós, cserébe sokkal nagyobb kapacitással rendelkezik, mint a már megszokott 10 kiló körüliek. Természetesen Panasonic lítium akkumulátorral és Bosch motorral van felszerelve. A végsebessége 70 km/h, egyenként az akkumulátorok kb. 2kW-osak, aminek a segítségével a becsült hatótáv 110 km. A GT szériának egyedi jellemzője, hogy megnövelt keréken érkeznek az útra, 14 colos méretben, aminek a segítségével sokkal kényelmesebb a macskaköves utak vezetése is. Ami még az MQiGT modellben fejlesztés, hogy tágasabb lett, illetve 2 fő számára kényelmesebb az utazás vele. Az M szériás GT modell már új okos telefon applikációval működik, illetve a műszerfal is új dizájnt kapott.

Bemutatásra kerültek az elektromos pedelec rendszerű elektromos biciklik is. Az Aero biciklik kinézete talán mindenki számára új. Úgy született meg ez a külső, hogy a tervezők ránéztek a NIU scooterekre, aztán a hagyományos külsejű biciklikre és ezt ötvözték. Az eredmény magáért beszél.

Aero elektromos bicikli

Az Aero EB-01 biciklik egy könnyen mozdítható nagy teljesítményű akkumulátort kaptak 1,2 kWh kapacitással, amit 120 kilométeres vezetési távolságot tesz lehetővé. Két első és hátsó teleszkópot kaptak, amelyek szintén a kényelmes vezetését biztosítják hosszabb távon is. Egy intelligens világítási rendszerrel is fel lettek szerelve, ami azon kívül, hogy divatos és mutatós, a biztonságot szolgálja elsősorban. Az autósok sokkal könnyebben észrevesznek az intelligens világítási rendszernek köszönhetően. Az meg már csak természetes a NIU-nál, hogy ez a modell is rendelkezik lopásgátlóval és a telefonos applikáció nyújtotta előnyökkel, statisztikákkal, követéssel.

Végül, egyre elterjedtebb, hogy a NIU modelleket biznisz célokra használják, ebből is a leggyakoribb verzió a sharing rendszerek. Ezek is rendelkeznek a háttérszolgáltatással, folyamatos összeköttetéssel, viszont egy kicsit több funkcióval vannak ellátva. Ilyen például az, hogy egy gombnyomással bárhonnan zárolhatod az elektromos robogót. Egy teljesen felhasználóbarát software-t is nyújtanak hozzá, így az operátor folyamatos megfigyelés alatt tudja tartani a robogókat.

Hozzászólás

Webáruház értékelés

ksr.hu

Kosárba

Kosárba helyezve

Betöltés...

...
Hiba

Sikertelen művelet

Ismeretlen hiba, kérjük, próbálja újra.
Ne maradj le legfrissebb híreinkről!
Popup